József Attila-versszínház József Attila sírjánál - egy megismételhetetlen éjszaka szubjektív krónikája az alkotó-előadó szemével
A színházi szakmában nem mindig tudja az ember, mit vállal. Jóformán soha, mert mindig valami sohanemvolt születik. Én sem tudtam, mikor a Nemzeti Örökség Intézetének felkérésére igent mondtam. Nem gondoltam, hogy versszínházi létezésem meghatározó élményei lesznek ezek az előadások itt a Fiumei úti sírkertben. Eredetileg úgy gondoltam, értettem, reméltem, hogy az előadások a készülő közösségi teremben lesznek, hogy a színpadok a költők sírjai mellett, a szabad ég alatt lesznek csak később derült ki számomra. Szeretem a kihívásokat, a különleges előadáshelyszíneket – játszottam már a Lánchídon, templomokban, barlangban, nappalikban, angol pub-ban, kávézókban, sörsátorban -, nagy levegőt vettem hát, csináljuk.
Arany János síremlékénél, tölgyfái alatt egy hónapja tartottuk az első sírkertszínház-i előadást nagy sikerrel, ami a Fiumei út nem kicsi forgalmától, a baleseteseti sebészetre száguldozó mentőautóktól és a 24-es villamos sínpályáitól ca. 40 méternyire található.
Szabad tér lévén, az előadásfényeket az előadás napján beállítani nem tudjuk, csak az előző nap estéjén, a napnyugta után. Ez személyi egyeztetési és anyagi problémákat is felvetett - de megugrottuk a feladatot.
Így, amikor a József Attila-előadás egyeztetésénél felmerült a fénypróba elhagyása, nagyon nem örültem, de szerencsére megkaptuk rá a lehetőséget.
Ahogy mondtam az itt dolgozó kollégáknak: Ez nem egy temető, ez a lelkek parkja! Varázslatos hangulata van és a sírok közötti létezés egy nagyon különleges érzés. A temetőkben az élők és a másképp létezők világa találkozik, ezért az ember bizonyos megilletődöttséggel mozog ilyen helyeken. Pláne olyan csodálatos személyiségek sírjának közelében, mint Arany és József Attila.
Mint az Arany előtt, ez alkalommal is már korábban kimentem terepszemlére, megtervezni a helyszínt, a színpadokat. Ültem és hallgatóztam.
Tudtam, hogy ezen a helyszínen nem tudjuk a zárt térben megszokott, a nézők által - és általam is - úgy szeretett intimitást megteremteni, de éppen e hiányosságból kell most erényt kovácsolnunk. Segítségül hívtam hát, Szitha Miklós zeneszerző barátomat - akivel a Művészetek Palotájában a Pilinszky-mesékben már nagyszerűen dolgoztunk -, hogy segítsen a zene erejével pótolni a hiányzó bensőséges hangulatot.
Szerettem volna a sírt és környezetét is bevonni az előadásba, ezért a József Attila-pincének és a zenei szekciónak is külön színpadot terveztem - háttérben az emlékművel és a nagy üres térrel.
A technikai próba estéjén hallottam meg a tücsökzenekart és láttam meg a napnyugta után vadászni induló nem pici denevéreket. Reméltem, másnap este nem találkozunk velük, viszont megnyugodva tapasztaltam a szúnyogok és a fényre érkező kis bogárkák hiányát - amik egy-egy levegővételnél igen kellemetlen meglepetések tudnak lenni előadás közben.
Az előadás napján kiderült, hogy a világosító pult éppen egy hangyavár szomszédságába került, ahonnan széles sávban vonulnak ide-oda a hangyaseregek, de szerencsére nem voltak barátságtalanok.
Az öltözősátrat és az áramot szolgáltató agregátort (mert ide azok is kellenek), távoli fák közé bújtattuk.
Az előadás napján kezdés előtt 4 órával érkeztünk próbálni a tűző napra. Szombat lévén a sírkerti irodák zárva voltak, a közeli kútból tudtunk vízhez jutni, kávéért kollégáim autóval mentek a közeli boltba (nagy ez a sírkert).
Ez volt a szerencsém, mert így hozzám kerülhetett az otthonfelejtett fekete jelmezzokni is. ?
240 széket tettek ki a szervezők, amiből talán 25 maradt üresen az előadáson. Ez nagy fegyvertény, mert a megszokotthoz képest egy órával későbbi kezdés miatt - amit a fényviszonyok miatt kértem - a szervezők féltek az emberek távolmaradásától. De az első néző már 8 óra előtt megjelent, jelezve nekem, hogy az Arany-előadás nagyon tetszett neki és ezért jött el. Szeretem a visszatérő vendégeket! Ekkor már éreztem, teltházunk lesz.
Naplementekor a szél elállt - levehettük az arcomra ragasztott mikrofon ormótlan szélfogó szivacsát -, és a nézők kis csoportokban, egyesek a sírkerti kiskocsin érkezve szépen megtöltötték a nézőteret.
És mi a balzsamos nyári estében - már-már éjjel - elkezdtük a József Attila utolsó éjjelét megelevenítő előadást!
Miki zenéje, mint egy varázsszőnyeg kúszott a színpad és a nézőtér alá és emelt föl bennünket a földtől 10 centire.
Olyan nyugalom szállt meg az első mondatok után, amit ritkán érzek.
Mindig mondom a kollégáknak, hogy a költők megjelennek és segítenek föntről.
(Amikor a Petőfi Szülőház udvarán a közönség mögött villogó villámokat néztem beszéd közben és vártam mikor szakad a nyakunkba az ég és azt csak az előadás után 5 perccel tette meg, tudtam, hogy ez Sándor volt!
Amikor Pilinszky 100. születésnapján Pilinszky verszenei előadásunk 5 percében egy katica a kintről behozott asztalról a kezemre mászott vers közben és a legdrámaibb pillanatban a nézők szeme láttára röppent el, ahogy csak egy katica tud, tudtam ez most Pilinszky volt.)
Amikor az előadás végén hátanézve megpillantottam a háttérben az égre szökött teliholdat, tudtam Attila itt van, itt volt - az előadás címe NAPPAL HOLD KÉL BENNEM…!!!
Hát ezért szeretem én a munkám, mert ember ilyen dolgokat tervezni, rendezni nem képes.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.6101799423170175&type=3
Következő sírkerti (Petőfi) előadásunk a Petőfi család felújított síremlékénél szeptember 3-án este lesz.
Szeretettel várunk Benneteket!
